Farsangi Buli a Kalandpark Játszóházban

2016.01.25.0

Idén is nagy örömmel és lelkesedéssel vetettük bele magunkat a farsangi buli szervezésébe.
Nagyon ügyelünk arra, hogy minden évben más legyen a fő program, azért, hogy mindig tudjunk Nektek újdonsággal szolgálni.
Természetesen vannak olyan szokásaink, amik már hosszú évek óta változatlanok, így például a farsangi jelmezes felvonuláson eszünk ágában sincs változtatni.
Lássuk tehát az idei programot:

zene_farsang_web.jpg

Az első és legfontosabb, hogy idén kivételesen nem szombaton, hanem egy VASÁRNAPI napon fogjuk megrendezni a mulatságot. (Ennek több oka is van, amivel most nem untatnánk Titeket). 🙂

14: 00 Száz szeletes Végvári torta felvágása
( Ezúton is nagyon köszönjük az egyik legrégebbi partnerünknek, a Végvári Cukrászdának, hogy idén is megörvendeztet minket egy gyönyörű, ínycsiklandó csoki tortával, méghozzá 100 szeletben!)
torta.jpg

15:00 A farsang egyik fénypontja, a jelmezes felvonulás, ahol megválasztjuk a farsang KIRÁLYÁT és KIRÁLYNŐJÉT. Érdemes jelmezben érkezni, hiszen minden jelmezest megajándékozunk.
Minden jelmezben érkező a Kaland Porondon megmutatja majd magát a díszes zsűrink előtt, akinek az egyik tagját már biztosan tudjuk. Ő Oláh Gergő lesz, az X-faktor egykori győztese. Általánosságban elmondható, hogy a zsűri minden évben díjazza az otthon készült, kreatív jelmezeket! 🙂

16:30 Oláh Gergő koncert
Most, hogy már többször volt alkalmunk beszélni Gergővel, biztosan tudjuk mondani, hogy egy végtelenül kedves, gyerekszerető fiú. Reméljük sokatoknak fog örömet okozni a koncert!

17:30 Tombola, értékes nyereményekkel
Ha a jelmezes felvonulás a farsang fénypontja, akkor a tombola a farsangi bulik tetőpontja, ahol gyerekek-felnőttek várják izgatottan a sorsolást. Az izgalmuk nem véletlen, hiszen minden évben több százezer forint értékű nyereményt sorsolunk. Az egyik fődíjunk idén is egy komplett szülinapi buli a játszóházban, a másik még egyemlőre TITOK! 😉  Szóval van itt minden, mi szem-szájnak ingere: eredeti babakonyha, játszóházi bérletek, torták, gyerekjátékok. Ha szerettek játszani, akkor itt a helyetek a tombolasorsoláson! 1 db tombola ára 100 Ft, de minden farsangi belépőjegy mellé ajándékba adunk egyet.

Ez lenne az idei farsangi bulink programja, amire mi már nagyon készülünk.
Az elővételben vásárolt jegyek ára: 2800 Ft/gyermek, aznap vásárolt jegyek: 3200 Ft/gyermek
A belépőjegy a felnőtteknek ingyenes, ha gyerekkel érkeztek! 🙂
Jegyeket a hét minden napján 10:00-20:00 között tudtok vásárolni a játszóházban!

Várunk mindenkit sok-sok szeretettel a kerület legnagyobb családi farsangján! 🙂

Ha kérdésetek van, keressetek minket bátran a 253-56-22-es számon, vagy a jatszohaz@jatszohaz.hu email címen!

 

Szólj hozzá

E-mail címed nem lesz publikus. A kötelező mezőket * jelöli.

Kövess Facebook-on!

Itt találsz minket!

Kövess Instán!

© 2023. Máguspark Kft. – Minden jog fenntartva!

https://www.jatszohaz.hu/wp-content/uploads/2021/04/171031052_921381231734829_6453007604423579819_n.jpg
Call Now Button